A magyar költészet napja

Szarvas Város Barátainak Köre fontosnak tartja, hogy minden évben csatlakozzon a Városi Könyvtár szervezésében megrendezett „Versmaraton” rendezvényhez. Ebben az évben sincs ez másként, csupán alkalmazkodva a sajnálatos jelen helyzethez más módját választottuk annak, hogy megosszuk az érdeklődőkkel a választott irodalmi alkotásokat.

Virtuális előadóink: Gyurcsik Éva, Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna, Szabó István, Szirony Pál, Körmendi János és Dr.Lipcseiné Czifra Magdolna.

Kérem, fogadják ezt tőlünk sok szeretettel!

Dr.Lipcseiné Czifra Magdolna
a Kulturális Bizottság elnöke

Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben

Gyurcsik Éva tolmácsolásában

 

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok

Tihanyi Tóth Kinga: Névjegy

Szabó István tolmácsolásában

 

Elmehetnék, de hova is mennék,
hol más nyelvet beszélnek emberek,
nem értik az Ady Endre versét,
nem értik az Egyperceseket,
nem tudják, hogy mért szólnak harangok,
mért hisszük, a sorsunk mostoha,
mért nálunk a leglassúbb a himnusz,
a történelmünk annyira fura,
elmehetnék, de minek is mennék,
nem értenek meg az emberek,
nem értik, hogy mért jöttek a tankok,
mért szaladtak elé gyerekek,
még most is tudjuk oroszul a himnuszt,
de semmi másra nem emlékezünk,
összeugrunk minden pillanatban,
az is csoda még, hogy létezünk.
Törölték a Habsburgok a múltunk,
zajló vita, honnan származunk.
Honnan van a kifinomult nyelvünk,
honnan van a sokszínű "fajunk."
Ahány lélek, annyiféle vallás,
ahány ember, annyi párt lettünk,
de hol van ennyi költő egy kupacban?
Hol van ennyi humor, mint nekünk?
Elmehetnék, de hova is mennék,
föl-földobott kő az életem,
valamiért itt hagyott a gólya,
valamiért itt van szerepem,
elmehetnék, de hova is mennék,
itt kell megvívni a harcomat,
elmehetnék, de minek is mennék.
Itt felejteném az arcomat.

Gyóni Géza: Csak egy éjszakára...

Szirony Pál tolmácsolásában

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Úgy forog a férfi, mint a falevél;

Czifra Magdolna: Somogyhárságy

Dr.Lipcseiné Czifra Magdolna tolmácsolásában

 

Ott, ahol a dombon megbotlik a Nap
Majd kacagva legurul a lejtő ölén
Ahol a völgyben, csak két utca van
Ott egy kicsi falu, ott születtem én

Csendes házak között, rendes emberek
Egymás felé nyúlnak a segítő kezek
S, ha az estbe kondul a templom harangja
Hálát adni, mind a misére siet

Odafenn a dombon, a pincéknek sora
Mint csendes őrök, magasodnak égig
Lefelé tekintve a gazdák udvarát
Régmúlt ősök lelkén át szemlélik

Ott a temető, a pincék sora mellett
Ahol a hársak közt, fuvallat lebeg
Mintha mesélnének, végre megpihenve
Azok az egykori dolgos emberek

Ott, a hársak alatt, ott az én Apám is
Nagyszüleim mellett hallgatja a csendet
Vállukon vitték testét fel a dombra
Tán, hogy közelebb legyen az Istenhez

Azóta, csak a hársak susognak nekem
Amikor megállok ott a sír előtt
Szememben könnyek, lelkemben fájdalom
Áldja meg az Isten, azt a temetőt!

Aranyosi Ervin: A legszebb szív

Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna tolmácsolásában

 

Egyszer, nagyon régen, egy város főterén,
megjelent egy ifjú, nyalka, deli legény.
Arról áradozott, büszkén mondogatta,
milyen szép a szíve: ép minden darabja.
A népek csodálták szíve simaságát,
tökéletességét, s nem találták mását.
Nem volt karcolása, nem volt repedése,
seb sem csúfította, szép volt a verése.
Nem hiába büszke ifjú viselője,
a szíve tökélyét nem vitatják tőle...

Ám most egy morajlás. Megnyílik a tömeg.
Közeledni látszik egy halk szavú öreg.
Mintha csak magának beszélne a bátya,
- görbe hátat takar, elnyűtt vén kabátja.
Csendesen megszólal, igen bölcsen érvel:
Az ifjú szép szíve övével nem ér fel.
A tömeg figyelme immár rá irányul,
de jő’ már az ifjú, Ő sem marad hátul.
Harag támad benne, - Hogy ez mit merészel!
Hogy szállhat versenybe az Ő szép szívével?
- Hasonlítsuk össze, vedd le a kabátod!
S ím a vén embernél erős szívet látott.
Hangos dobbanása messzire hallatszott,
ám külső szépsége többeket aggasztott.
Tele volt sebekkel, több darabból vérzett,
mi is tartja össze, egybe az egészet?
Hiányzó részeit máshonnan pótolták,
nem is válogatva, csak úgy, összehordták.
Pár lyuk is tátongott, ütött-kopott darab,
csodálja az ember, hogy még egyben marad.
Ám az öreg mondá: Fogjátok fel ésszel,
el nem cserélném én az ifjú szívével.
Megismerek rajta minden egyes sebet,
minden sérülése egy-egy embert jelent,
kiknek ajándékul szeretetem adtam,
szívemből kitépett egy-egy kis darabban.
Pár darabkát én is kaptam viszonzásként,
s nem bántam a cserét, ma sem tennék másként.
Mert akik szeretnek, szívből kapnak, s adnak,
szerető szívedet ne tartsd meg magadnak.
A kis szívdarabkák gyönyörű emlékek,
azok, kiktől kaptam, mind szívemben élnek.
Megosztott szeretet fűzi össze lelkünk,
mindig emlékeztet, mily jó volt szeretnünk.
Néha olyan is volt, amikor csak adtam,
szívemért cserébe viszonzást nem kaptam.
A szeretet jelent egy kis kockázatot,
- de hidd el, megéri, ezért kockáztatok.
Néhány sebből vérzik, lyuk is van már rajta,
szerettem olyat is, aki nem akarta.
Egyszer tán megérti, s visszatér majd hozzám,
befoltozva szívem, szeretetet hoz rám.
Látod, kedves fiam, ezért szép a szívem,
mert használni mertem, istenemhez híven.
S lám, az ifjú ember szeme megtelt könnyel,
nem tudott elmenni, hencegő közönnyel,
inkább az öreghez még közelebb lépett
és a szép szívéből egy darabot tépett.
Reszkető kezével az öregnek nyújtja,
szeretet példáját tőle megtanulja.
Az öreg is adott megtépett szívéből,
s az ifjú szív dobog a szeretetétől.
Nem oly tökéletes, mint annak előtte,
ám szebb, a szeretet fonala beszőtte.
Arcukat a mosoly szép keretbe fonta,
szemük tiszta fényét be is aranyozta.
Elbúcsúztak szépen, aztán útra keltek,
szerető szívükben megnyugvásra leltek.

Milyen szomorú is, ha utad úgy járod,
tökéletes szíved önmagadba zárod.
Hiányzik belőle az öröm, a szépség.
Engedd, hogy nevüket mások belevéssék!

József Attila: Születésnapomra

Körmendi János tolmácsolásában

 

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!