A turul madár
A rendszerváltás előtt a turul madár a tabu témák kategóriájába tartozott. Mint ismeretes Szarvason az I. világháború hőseinek állított emlékmű tetején szemlélte a város főútján jövő-menőket egészen 1957. február utolsó napjaikig. Ekkor jelentek meg a városban a Márciusban Újra Kezdjük, közismert néven MUK feliratok. Ilyen felirat jelent meg a Vajda Péter Gimnázium Vajda utcai bejárójával szemben, az ÖKI épületének falán, – mégpedig betűsablonnal a kezdőbetűk pirossal kiemelve – egy reggelen. Éjszaka készült, a korabeli információk szerint az ellenforradalmárok tették. Ugyanezen éjjelen tűnt el a turul madár is, amit szintén az ellenforradalmárok távolítottak el. (Máig is érthetetlen, legalább is számomra, hogy a karhatalom – akkor pufajkásoknak hívták – állandó utcai jelenléte mellett hogyan lehetett szépen, betűsablonnal, azaz időigényesen a falakra mázolni. Hogyan lehetett a rendőrőrssel szinte szemben a turul madarat leszerelni és elszállítani. Ez még máig sem derült ki, valószínű, hogy nem is fog.)
Ennyi bevezető után a turul madár visszaállításával kapcsolatos jegyzőkönyvekből idézek. Ne felejtsük el, hogy a rendszerváltásnak az idejét még senki nem ismerte.
Szenes Gyula: hozzászólásában megemlíti,”…. hogy 1956-ban az ellenforradalmárok leverték az 1914-18-as háborús emlékműről a turul madarat, mely állítólag megvan. Kéri a visszaállítását”.
(közgyűlési jegyzőkönyv 1986. október 11.)
Ezen a közgyűlésen a turul madárral kapcsolatban senki nem szólt, sőt határozat sem született.
Dr. Raffai Teréz: „Városunk közel sem mondható hagyomány nélkülinek és nem szegény műemlékekben sem. Azoknak a lakosoknak, akik itt honosak, joggal van mégis hiányérzetük. Hagyományaink őrzését, műemlékeink eredeti visszaállítását sokan jogosan kérik számon. Köztéri szobrokban nem vagyunk túl gazdagok, a meglévők áthelyezése többnyire szerencsés volt (szarvas szobor, Tessedik szobor). Van azért néhány hiányosság:pl: nagyapáink emlékművéről hiányzik a Turul-madár. honfoglalás korabeli címer madarunk egyik nosztalgikus emléke. Megjegyzem, hogy honfoglalásunk emléke a Turul-madár ma is eredeti helyén áll: pl. Salgótarjánban, Tatabányán és a Szabadság hídon. A mi első világháborús emlékművünkről hiányzik, mert 1957. februárban leszerelték.. Az első világháborús hőseink, akik idegen érdekekért haltak meg, méltán kapták nevük fölé az egykori magyar címert is. Úgy gondolom, hogy a Turul-madár, amely Szent István kardját tartja, a Tessedik Múzeumban legyen látható, a címert pedig feltétlen a több száz szarvasi katona névsora fölé vissza kellene helyezni.
Dr. Perényi Béla: „Elismeréssel hallgatta az imént dr. Raffai Teréz szavait az első világháborús szobor kérdésében. Sokak szemében – tévesen – a Turul-madár valamilyen fasiszta szimbólumként van elkönyvelve. A turul valójában az ősmagyar mondavilágban azt a ragadozó madarat jelentette, amely Álmos anyjának, Emesének álmában megjelenve, hírül hozta, hogy az ő ivadékaiból nagy vezérek és híres királyok születnek. Ettől kezdve a magyarok e törzsének (a későbbi Árpád törzsnek) harci lobogóján is állandóan ott volt a Turul-madár, mint totem-állat. A Turul latin neve: Astur, karvalyt jelent, ami gyűjtő neve a ragadozó madaraknak, lehet tehát sas, sólyom és héja is. Amennyire visszaemlékszik a szarvasi szobor turuljára, az a sólyom stilizált változata. Egyébként a Millennium-kor az országban több helyt állítottak olyan szobrot, amelyen a honfoglaló magyarság totem állata, a Turul-madár szerepelt. A legjelentősebbek ezek közül a bánhidai turul (szintén sólyom, amely szárnyainak fesztávolsága 15 méter, magassága még ennél is több). Ez az emlékmű megsérült a II. világháború éveiben és mintegy harminc évvel ezelőtt tatabányai bányászok, nyomdászok és más kétkezi dolgozók állították helyre. Ott ugyanis munkásmozgalmi emlékek fűződnek a Turul emlékműhez, minthogy a húszas-harmincas években ott gyűltek össze illegális találkozókra a munkások (a sok turista közt elvegyülve nem keltették fel így az akkori hatóság figyelmét). Tudomása szerint az országban másutt is megmaradtak a Turul emlékek csak Szarvason nem.”
Kollár Mihály: „Ahogy itt szétnézek, csupa intellektuel ül, vagy tévedek? A Turul madárról a következőket mondanám. A Horthy-korszak alatt a Turul Bajtársi Szövetség tagjai a Turul-madár jellege alatt egyszerű munkásokat fenyegettek.”
Maczik János: „A Turul-madár szobrát 1900-ban Berhidán állították fel először. Ma nem lehet szűklátókörűen gondolkodni. 1956-ban a Turul-madár a rendőrség épületébe került. Ma hol van?
Nyéki László: „Turul-madárra 10 éves korom óta emlékszem Berhidáról. A magyarok totem-állata. 1988-ban Szent István halálának évfordulóját ünnepeljük. Jó lenne, ha a Turul-madárral kapcsolatos témát is felül vizsgálnák és esetleg visszahelyeznénk a helyére.”
Komár János: A szarvasi Turulban futballoztam a felszabadulás előtt és után is. A Turul elnöke a felszabadulás után Fekete János volt. Sárguláskor 1945-ben megkoszorúztuk Tessedik szobrát és az 1914-18-as háborús hősi emlékművet.”
(idézetek: 1987. október 10-i közgyűlési jegyzőkönyvből valók)
Koszti Pál titkár a hozzászólásokra adott válaszában a következőket mondja: „Bízza meg a közgyűlés az elnökséget a felvetett témák megvizsgálásával. A Turul-madarat megnézzük és visszatérünk rá. …1988-ban I. István halálának 950 éves évfordulója a Turul-madár emlékmű avatása is lehet.”
(közgyűlési jegyzőkönyv 1987. október 10.
1987. október 10-i közgyűlési határozat.)
„ 3./ A Turul-madár és egyéb történelmi hagyományok átértékelése és visszaállítása. Egyhangúan elfogadva.”
A közgyűléseken elhangzottak, javaslatok, észrevételek a soron következő elnökségi üléseken értékeli és programot határoz meg a végrehajtásra.
Az 1987. november 13-án megtartott elnökségi ülés egyik témája volt a Turul-madár.
Dr. Körösfalvi Pál: Turul-madár kérdése. Véleménye szerint nem szabad úgy tekinteni, ahogyan azt Kollár Mihály a közgyűlésen említette.” Ez egy képzőművészeti alkotás. A Turul-madárnak messze nyúló hagyományai vannak, önmagában nem rendelkezik ideológiával. A madár a város tartozéka volt. Támogatni tudjuk, hogy a hősi emlékművet állítsák helyre.. Hogy a Baráti Kör menjen a dolgok után, annak semmi értelme. Csak arra vállalkozunk, hogy közvetítjük a felvetéseket. Kár irritálni az embereket, ha tényleg megoldható a visszaállítás. A választmányi ülésen erre térjük vissza.”
(1987. november 13-i elnökségi ülés jegyzőkönyve.)
Dr. Posgay Elemér: „Turul-madár. A választmány fogalmazzon meg egy levelet az illetékeseknek. A közgyűlésen beszámolni, mi lett az intézkedés.”
(1987. november 13-i választmányi ülés jegyzőkönyv)
Papp László: „A turul madarat visszük tovább a vezetés felé.”
(1987. november 13-i ülés jegyzőkönyve)
Turul-madár „mélyrepülésben”
Kivonat a Baráti Kör 1987. december 3-i ülés jegyzőkönyvéből. (Az ülés helyszíne MSZMP Városi Bizottsága.)
Fekete Jánosné: „Javasolja továbbá, hogy a közgyűlésen felvetett kérdésekre válaszolni kell (turul madár).”
Dr. Pataki István: „Nem tudja, hogy a turul madárral mi van.”
Dr. Sonkoly János MSZMP Városi Bizottság első titkára: „.A Baráti Kör égisze alatt sokan hülyeségeket mondanak. Súlyosnak tartja, hogy jelképek kerülnek a munkánkba (Árpád melletti ház ügye, Weigert féle szeszkimérés majdnem ketté szakította a várost. A Turul-madarat is ilyennek érzi. Sebő elvtárs lett megbízva, hogy vizsgáltassa meg a turul madár fel és lekerülésének történetét. Kéri, hogy vegyük le napirendről. Először nézzük meg és utána döntsünk. Sokkal többet kell egyeztetni személyesen, telefonon. Szeretné elkerülni a nyilvános összeütközéseket. Az emberek békét akarnak a városban.”
Fekete Jánosné: „….A turul madár izgatja a népet. Őt sokan felhívják. A szarvasiak megnyugszanak, ha emberi hangon beszélnek velük. … Fájlalja, hogy a közgyűlésen nem volt ott a pártvezetés, a vacsorán az elnök sem.”
Dr. Posgay Elemér: „Sonkoly elvtárs pesszimisztikusan nyilatkozott a vezetés és a lakosság közötti kapcsolatokról. A feladatokkal jobban kell megismertetni a lakosságot. Nem kell megvárni, hogy minden évben valaki előjöjjön különféle témákkal mint pl. a turul madár. A szarvasi turul madár sem jelent mást, mint a tatabányai. Akkor járnak el helyesen, ha mielőbb elintézzük.”
(1988. szeptember 2-a. Elnökségi ülés jegyzőkönyvéből kivonat.)
Dr. Szántosi Antal tanácselnök: „…A turul madár kérdésében leszögezi, ha a régi nem lesz meg, újat kell csináltatni.”
(1988. október 8-i közgyűlés jegyzőkönyvi kivonata.)
Barát István: Elmondja továbbá, hogy nagyon foglalkoztatja a turulmadár kérdése.” Hogyan tűnhetett el, amikor a város még a legviharosabb időszakában is tudott rá vigyázni?! A Turul Bajtársi Szövetségnek és a madárnak semmi köze egymáshoz. Sok mindenben történelmi felülvizsgálat kezdődik. Végtelen tévedés az a megítélés, hogy akik a második világháborúban meghaltak, fasiszták voltak! Emléküket legalább egy kövön meg kell őrizni! Javasolja, hogy adja ki a város ennek az első világháborús emlékműnek olyan jellegű felújítását tervezésre, hogy a második világháborús elesettekről is emlékezzék meg. A turulmadarat meg kell csináltatni és fel kell állítani! Javasolja, hogy a Baráti Kör vagyonából ajánljon fel bizonyos összeget erre a célra.”
Dr. Raffai Teréz: „Nehéz elfogadni, hogy a turulmadár nincs meg. Két betege is állítja, hogy amikor a rendőrséget renoválták, még a padláson volt.”
Részlet a Városszépítő Bizottság beszámolójából az 1988. október 8-i közgyűlésen.
„Az első világháborús emlékműről eltávolított turul visszahelyezése a V.Sz.B. ülésein is visszatérő igény. A városi PB. első titkára dr. Sonkoly János elvtárs megígérte, hogy megvizsgáltatja, hová került a turul, de legutóbbi tájékoztatása szerint még nem sikerült nyomára bukkanni. Érthetetlen, hogy egy ilyen többmázsás szobornak nyoma vész. Az eredeti makettje megvan, végső esetben ez alapján lehet készíteni. A V.Sz.B. erejéhez mérten támogatja az emlékműnek és környezetének a kegyeleti követelményeknek megfelelő kialakítását.”
A Baráti Kör, valamint a Városszépítő Bizottság az 1989-es évre 10-10 ezer Ft-ot tervezett a világháborús emlékmű helyreállításához.
(Jegyzőkönyvi kivonat a Baráti Kör 1989. február 17-én tartott válaszmányi üléséről)
Dr. Szántosi Antal tanácselnök: „A turulmadár nincs meg. El kell fogadni, hogy elvitték a békéscsabai MÉH telepre és eladták. Újra meg fogják csináltatni, de nem biztos, hogy még ebben az évben.”
Zvara Róbert: „…megemlítette, hogy Horváth Ferenc ingyen kiöntené a szobrot, ha mintát adnának és erre felkérnék. Szólt arról is, hogy van egy gázszerelő, aki látta a nyolcvanas évek elején a madarat és hajlandó ezt az illetékesek előtt is elmondani.”
Dr. Szántosi Antal: „indítványozta, hogy az a fiatalember keresse fel a tanácson őt és együtt elmennek megnézni, hogy valóban ott van-e a madár.”
A turulmadár tehát nem tudott a rendszerváltás előtt landolni eredeti helyére. A végére már a jó szándék is előkerült, viszont, ahogy az Erzsébet királyné szoborra, nem volt pénz, a turulmadárra még inkább. Hosszan foglalkoztam ezzel a témával, de ezzel tartozom, tartozunk mindazoknak, akik már nem élnek, de emléküket e sorok is őrizzék:
Szenes Gyula, dr. Raffai Teréz, dr. Perényi Béla, Kollár Mihály, Maczik János, Zvara Róbert.
